Pályázati felhívás Konferencián való részvétel támogatására

A KMEI Igazgatótanácsának és Tudományos Tanácsának döntése értelmében a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet támogatja a társult felsőoktatási intézményekben (BBTE, Protestáns Teológiai Intézet, Képzőművészeti Akadémia) és a KMEI hálózatában dolgozó, tanuló oktatók, kutatók, doktori és mesteri hallgatók konferencián való részvételét.

Azon jelentkezők pályázatát várjuk, akik előadással vagy poszterrel vettek részt, vagy szeretnének részt venni tudományos konferencián 2009. január 1. – 2009. december 30. között. A támogatás technikai okokból legkésőbb 2009. május 30-ig vehető igénybe (eddig az időpontig lehet utazási számlát kiállítattni, részvételi díjat befizetni)

A pályázatot elektronikus formában kérjük elküldeni az This e-mail address is being protected from spam bots, you need JavaScript enabled to view it címre 2009. április 20.-án 16.00 óráig az alábbi igénylőlap és mellékleteinek elküldése által:

Egy kiírás esetén, egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be.

A pályázathoz szükséges dokumentumok:
-
igénylőlap (oktatóknak/kutatóknak) VAGY igénylőlap (mesteri/doktori hallgatóknak)

- konferencia program

- az előadás elfogadásáról szóló igazolás (email is)

- CV és publikációs lista

- az előadás kivonata (abstract)

Kiértékelési szempontok

Elszámolási kötelezettség

Sikeres pályázást kívánunk!

Last Updated ( Friday, 12 March 2010 )